Az iskola jelképei

      • Az iskola jelképeinek a leírása és használata

        A címerpajzs alakja, a  gimnázium épületének homlokzatát ábrázolja. Az iskola címerpajzsában a  rózsa Krisztust és az ő győzelmét jelképezi. A lévai gyülekezetnek két gályarab lelkésze volt (Czeglédi Péter és Rimaszombati Kis János, aki Csoltóról került Czeglédi halála után Lévára, ez is bizonyítja a  gyülekezet hűségét, a gályarabságot szenvedett lelkésze melletti kiállásukat), ezért van két rózsafej a címerben, amely kifejezi az összetartozást és a szövetséget: Isten és egyháza, az egyház és iskola, a tanár és diák, a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot. A tövisek Krisztus szenvedésére és keresztjére utalnak, a célhoz vezető utat ábrázolják. A rózsa színe Krisztus vérét és áldozatát, irántunk való szeretetét és a hűséget jeleníti meg. A rózsafejeket és középen elhelyezkedő lángoló szívet (Kálvin jelmondata alapján) egy kéz tartja és ajánlja fel, mint odaadó életünket Isten dicsőségére. Az alapítók által alkotott címerpajzsban a lángoló szív szerepelt, ezt bővítettük most a tövises rózsával.

        A hármas halom számunkra, az Istentől rendelt helyünket, a haza, a nemzet és a szülőföld szeretetét, az életünk bölcsőjét fogja ábrázolni. Az egyházművészetben a Golgota hármas halmát is jelenti. A címerben két színösszetétel is látható. A piros, a fehér és a zöld, a magyar nemzetet, a zöld és az arany (sárga) pedig Léva városát jelképezi. A címerpajzs kerete fekete.

        Címer
        Címer

        A zászló és lobogó alapszíne fehér, vagy lehet a zöld szín is. A címerpajzsot szalag veszi körül, kerete fekete, belseje fehér, vagy lehet zöld is.

        A címerpajzsban és a szalagban található szöveg arannyal írott. A címerpajzs szövege: "Töviseken át a rózsákhoz" és az iskolanyitás évszáma 2001 szerepel benne. A közhasználatban ennek latin változata is használható. "Per spinas ad rosas"

        A szalag szövege: Czeglédi Péter Református Gimnázium Léva

        A zászló hátoldalán a magyar koronás címer található, az iskola nevével és indulásának évével feltüntetve.

        Az ünnepi eseményeken az iskolazászlót és a magyar nemzeti zászlót csak az arra érdemes és kijelölt diák tarthatja kezében. A zászlót csak ünnepi öltözetben lehet tartani, amely a bocskai viselet. A bocskai viselet színe lehet fekete, sötétszürke, vagy sötétzöld. A sújtás színe a ruha színének megfelelő.

        A címer és a zászló méltó helyen tartandó és annak másolatai az osztálytermekben is kifüggeszthetőek.

        A díszterem főfalát is az iskolazászló és a magyar nemzeti zászló díszíti. Az iskolai zászló a  magyar nemzeti zászlóval és az egyházközségi zászlóval együtt használatos.

         

        Úgy viselje mindenki a szíve felett iskolánk jelképeit, hogy méltó tudjon lenni a benne foglaltak üzenetéhez és küldetéséhez.

        A zászló eleje
         
        A zászló háta
        A zászló eleje   A zászló háta